AKCIÓS AJÁNLATOK

10% kedvezmény Használt EUR raklapokat átveszünk akár azonnali fizetéssel a Budapest, 1222 Háros u. 7. szám alatti telephelyünkön.

10% kedvezmény Egyutas 1000x1200 erős raklapok 10% kedvezménnyel.

Biomassza

A biomasszában rejlő lehetőségek nem alábecsülendők, de mindenképp magas árat kell érte fizetni - mondta a kutatást vezető Wolfgang Lucht, a Potsdami Éghajlati Következményeket Kutató Intézet (PIK) kutatója a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint.

Számos tanulmány utal arra, hogy a biomasszából származó energia nélkül aligha érhetők el ambiciózus éghajlatvédelmi célok. Jelentős szerepet ebben a külön erre telepített, gyorsan növő növényekből álló ültetvények játszhatnak. Az ezzel kapcsolatos tanulmányok azonban gyakran túl optimisták, és nem számolnak a környezeti következményekkel.

A tanulmányok gyakran abból indulnak ki, hogy jelentős szántóterületek szabadulnak fel a terméshozamok növekedése miatt. Azt azonban nem veszik figyelembe, hogy ezzel egy időben a világszerte növekvő népesség élelmiszerigénye is fokozódik. Intenzív mezőgazdaságot ugyanakkor egyre nehezebb lesz folytatni az egyre szűkösebb vízkészletek miatt.

Lucht és csapata a biomassza-ültetvényekből történő energiaelőállítás lehetőségeit és kockázatait mérte fel egy biogeokémiai számítógépes szimuláció segítségével. Eszerint amennyiben 2050-ben a világ energiaszükségletének húsz százalékát növényekből kívánjuk előállítani, azt a természet fogja megsínyleni. Az ember által használt terület mérete 10-30 százalékkal nőne a maihoz képest - számolták ki kutatók.

A területek átállítása olyan érzékeny területeket is érintene, mint például a dél-amerikai nedves pampa. Ezen kívül az öntözési igény szélsőséges esetben akár a kétszeresére is nőhet. A tanulmány a Global Change Biology - Bioenergy című szaklapban jelent meg. (MTI)

Ezért kell a raklap és egyéb hulladékból és nem a termesztésből keletkezett biomasszát alkalmazni alternatív fűtőanyagként. Így nem kell aggódni a termőföldek csökkenése miatt.